Az interaktív élő versenybírósági ülést ITT visszanézheted!

A versenybíróság megvizsgálta a beérkezett óvásokat, az első körben történt szabálytalanságokat és a fehér boxkivezető vonal átlépéseket. Összesen 12 esetet vizsgáltunk ki, amelyek az alábbiak.

VERSENY

Kovács Richárd nem használt kétféle keverékű gumit, végig szuper lággyal autózott. Érvénytelen a versenye!

5:16 – Vas Gergő az első kanyarban nem hagyott elég helyet Tóth Ádámnak, aki emiatt nekiment, megdobta az autóját és utána Fehér Rolanddal, majd Végh Attilával is ütközött. Ez egy nagyobb káoszt indított el a pályán és több baleset is bekövetkezett. Vas Gergő +3 büntetőpontot és +15 mp időbüntetést kap!

5:17 – Végh Attila az első kanyarban nekiment Érsek Péternek, viszont baleset nem lett belőle. Attila óvatosan közelítette meg az első kanyart, a koccanás azért következett be, mert Péter előtt feltorlódott a mezőny és hirtelen fékezett, amit már Attila nem tudott lereagálni. Attila figyelmeztetésben részesül, büntetést nem kap!

5:20 – A fentebb említett 5:16-kor történt esetnél Tóth Ádám a Fehér Rolanddal és Végh Attilával való ütközésben nem hibás, csak utas volt az autóban. A balesetek ellenére viszont Ádám a továbbiakban sem fékezett, fékezés nélkül gurult végig a pályán, ahol akkor már balesetek tömkelege alakult ki. A fékezés hiányának köszönhetően Ádám nekiment Végh Attilának, aki ezáltal kiütötte Érsek Pétert. Tóth Ádám +3 büntetőpontot és +15 mp időbüntetést kap!

5:21 – Auth Gábor a rajt utáni első kanyarban nekiment, majd kiforgatta Som Andrást. Gábor óvatosan közelítette meg az első kanyart, az ütközés azért következett be, mert András előtt feltorlódott a mezőny és hirtelen fékezett, amit már Gábor nem tudott lereagálni. Miután András keresztbe állt, Gábor maga előtt tolta és nyomta a gázt. Auth Gábor figyelmeztetésben részesül!

5:23 – Miután Érsek Pétert kiforgatták, figyelmetlenül próbált visszajönni a pályára, baleset nem lett belőle. Érsek Péter figyelmeztetésben részesül!

6:03 – Auth Gábor nekiment, majd kilökte Hajdu Ferencet. Auth Gábor +3 büntetőpontot és +15 mp időbüntetést kap!

7:15 – Beke Tibor nekiment, majd kilökte Kovács Richárdot. Beke Tibor +2 büntetőpontot és +10 mp időbüntetést kap!

12:28 – Vas Gergő figyelmetlenül jött vissza a pályára, ami miatt kiütötte Som Andrást. Vas Gergő +2 büntetőpontot és +10 mp időbüntetést kap!

12:41 – Miután a fentebb említett 12:28-kor történt esetnél Som Andrást kiütötték, András megvárta, míg elhaladnak a mögötte lévők és csak utána próbálkozott irányba állítani az autót. Sajnos balszerencsés volt az eset, mert jött mögötte a csapattársa, Auth Gábor, akit ezáltal eltalált és kiforgatott. András kormányát nézve sajnos annyira sérült volt az autója az előző ütközés miatt, hogy hiába fordította teljesen jobbra, az autó mégis balra indult el, kiütve ezzel Gábort. Mivel Gábor és András megbeszélték az esetet és nem is teljesen András hibája, inkább szerencsétlen szituációnak mondanánk, így Som András nem kap büntetést, versenybalesetnek nyilvánítottuk az esetet!

45:06 – Tóth Balázs átlépte a boxkivezető vonalat. Tóth Balázs +5 mp időbüntetést kap!

1:06:18 – Ducsai Norbert nekiment, majd kilökte Gembiczki Dánielt. Érdekes az eset, ugyanis Dániel a szokásosnál is lassabban vette a balos kanyart, erre nem számított Norbert és így sajnos kilökte. Megnéztük Dániel előző köreit és ott sem teli gázzal ment át az adott kanyaron, azonban tény, hogy az adott esetben jobban elvette a gázt. Több szemszögből is kielemezve az esetet arra jutottunk, hogy mivel túlságosan is szűken vette Dániel a kanyart, ezáltal jobban rátette a rázókőre az autót, mint kellett volna, így óvatossági szándékból elvette a gázt, nehogy kicsússzon, valamint helyet szeretett volna hagyni jobb oldalt a mögötte érkező Norbertnek. Sajnos szerencsétlen az egész szituáció, azonban Norbert volt hátul, így ha nem is teljesen, de nagyobb részt ő a hibás a balesetben. Ducsai Norbert +2 büntetőpontot és +10 mp időbüntetést kap!