Dobsa Richárd

Üdvözöllek téged! Mióta versenyzel?

Üdvözöllek téged és a kedves olvasókat is, köszönöm szépen a megkeresést. 🙂 Már 2009 körül szimulátoroztam, egészen 2013-ig, különböző ligákban. Iskola dolgok miatt egy pár év kihagyás után, 2017-ben kezdtem újra feltűnni különböző versenyeken és esport eseményeken.

Az Aston Martin bajnokságunkban sikerült elérned az összetettben a 2. helyezést! Milyen volt a szezonod?

Sajnos már az első futam lement amikor a ligára bukkantam, akkor is már csak tesztpilótai státuszba tudtam bekerülni, azonban a hétvége eldobás miatt nem igazán kerültem hátrányba szerencsére. Leginkább első kerekes, relatíve könnyű versenyautókkal versenyeztem mostanában, így eléggé nagy kihívás volt a hátsó kerekes, nehéz, V8-as Aston, ráadásul setup téren sosem voltam egy erős pilóta, így nagyjából a szezon felétől csak alapbeállításokkal versenyeztem. Az élmenőkhöz képest soknak tartottam a 1,5-2 másodperces lemaradásokat, így próbáltam a konstans erős pontszerzésre figyelni. A Thai futam előtt megcsillant a remény, Hotlaps eredmények alapján a harmadik helyen álltam pár tized lemaradással, egy nem teljesen kiautózott körrel. Az időmérő és a verseny sajnos mást hozott, elmaradt a tempóm a várttól. Összességében elmondhatom, hogy sokszor volt szerencsém egy-egy baleset kikerülésével (Red Bull Ring-i rajt és cél), a Brands Hatch-i verseny volt az egyetlen ahol komolyabb bajba kerültem, ráadásul nem is egyszer. Sok szoros és fair csatában volt részem, ez az 1 pont előny Auer Zsolthoz képest nem is mutathatná jobban, mennyire szorosan harcoltunk általában a top 2-3 pilóta mögött. Csapat szinten is második helyen végeztünk, mindkét eredménynek elképesztően örülök! 🙂

A szezon során összesen 3 dobogós helyezést, valamint összesen 310 pontot szereztél. Melyik volt a kedvenc futamod?

A Spa-i versenyt tudnám kiemelni leginkább, szinte végig csatában voltam valakivel, és habár csak negyedik lettem, az szerintem mindent elmond, hogy a 3-5. helyezett 7 tized különbséggel futott be egymáshoz képest az 50 perces futam után.

Még nagyon fiatal a liga, nincs 1 éves. Mit gondolsz a ligáról, milyen a szervezés, milyenek a versenyhétvégék? Pozitív és negatív kritikát is szívesen fogadunk, bármit, ami hozzájárul a liga fejlődéséhez.

Nagyon tetszik a liga, már a weboldal is egy profi munka. Folyamatos és időben történő kommunikáció mondható el a vezetés irányából, amitől fontosnak érzi magát az ember. Alapos munkát láttam versenybalesetek kivizsgálásában is, és jogos döntéseket. Szerverrel sem volt soha gond, talán egy felkészülési időszakban volt egy pár perc amikor nem volt elérhető. Minden pontosan és zökkenőmentesen zajlott, így teljes mértékben meg vagyok elégedve a szervezéssel, komoly múlttal rendelkező ligák nem mondhatják ezt el magukról néha. Egyedül a 3 napnyi óvási időszakot sokalltam kicsit, minél előbb szerettem volna hivatalos eredményeket és bajnoki állást csemegézni. 🙂

Mik a tervek a következő szezonra? A szezon egészét tekintve mi a célkitűzésed akár egyéni, akár csapat szinten?

Sajnos időhiány miatt kénytelen leszek kihagyni a DTM bajnokságot, pedig nagyon vonzó, a versenyzőtársaim is csak pozitív véleménnyel vannak az autókról. Mi sem mutatja jobban, hogy pillanatok alatt elkapkodták a szabad helyeket a bajnokságban. Mindenféleképpen figyelemmel követem majd és előre is sok sikert kívánok mindenkinek!

Sok sikert kívánunk neked, várunk vissza!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?