Kiss Dániel

Először is üdvözöllek a Sim Racing Company egyesületben. Szimulátorozásban nem, azonban itt még újnak számítasz. Ha jól tudom, eddig zárt kasztnis bajnokságokban nem igazán versenyeztél, inkább Formulás vagy. Mesélj kicsit magadról, honnan jött az indíttatás, hogy most az Aston Martin GTE bajnokságban is kipróbáld magad?

Teljesen új vagyok Assetto Corsa-ban és a GT versenyzésben is. Ahogy írtad, eddig kizárólag F1-es autókkal versenyeztem, 2014 óta csak rFactor 2-ben. Szűcs Zsolti ajánlotta a figyelmembe a ligát, hogy indulna egy magyar bajnokság az FSR mod-dal és így kerültem kapcsolatba veletek. Attist ismerem már régebbről, ő mondta, hogy jöjjek inkább a GT bajnokságba, mert ott sokkal több ember van és érdekesebb lehet. Kipróbáltam a mod-ot, aztán úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Teljesen más vezetési élmény, mint az F1, de igyekszem megtanulni ezt is.

Bracsók János után Te vagy a második a hotlapson, talán neked lehet a legtöbb esélyed megizzasztani Jánost. Mit gondolsz, a súlybüntetések segítségével (vagy azok nélkül) sikerülhet Őt megfogni?

Nem vagyok benne biztos, hogy 8 tizedes hátránnyal meg tudom majd izzasztani, de igyekezni fogok, hogy közelebb kerüljek. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy ő sokkal több melót rakott már bele, mint bárki más. Furcsa is lenne, ha nem ő lenne elől, bár ettől még a tempó előnye óriásinak tűnik. Nekem egyelőre nem volt időm többet tesztelni, a setup-pal sem vagyok elégedett, de remélhetőleg sikerül valamit javítanom rajta jövő hét vasárnapig. Szerintem ő is örülne neki, ha nem egy magányos versenyt futna elől.

Több jó pilóta is rajthoz fog állni, szoros mezőnyre számíthatunk. Latolgassuk kicsit az esélyeket. Mit vársz a bajnokságtól, illetve mik az elvárásaid magaddal szemben? Van konkrét cél, amit a bajnokság végére el szeretnél érni?

Egyelőre úgy néz ki, hogy Bracsók külön ligában van, de mögötte tényleg lehet egy jó kis szoros csata a 2. helyért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék az elejében végezni, de közel sem veszem ezt annyira komolyan, mint mondjuk az FSR-t. Nehéz úgy elvárásokat támasztani magammal szemben, hogy majdnem az egész mezőny ismeretlen számomra pár ember kivételével. Valószínűleg egy top 3-mal már elégedett lennék, de 1-2 verseny után tisztább lesz a kép, hogy mi a reális elvárás.

Értesüléseim szerint benne vagy a nemzetközi FSR bajnokságban, amely talán a világ egyik legerősebb Formula szimulátoros versenyeit bonyolítja le, különböző nemzetiségű pilótákkal. Az ott elért eredményeidet nézve kijelenthetjük, hogy profi szimulátor versenyzőnek számítasz. Eddig ugyan nem vettél részt a liga mindennapjaiban, így talán kicsit megválaszolhatatlannak tűnik a kérdés, azonban mégis megkérdezem: Mint régi, tapasztalt, profi szimulátor versenyző, mit gondolsz a ligáról, milyen irányba halad, esetleg min lehetne a későbbiekben javítani?

A profi jelző picit túlzó, mivel sajnos nem a szimulátorozásból élek, de szerencsére tényleg sikerült elég magas szintre eljutnom az FSR-ben, amire büszke vagyok. Nagyon tetszik, hogy ennyi embert meg tudtok mozgatni egy bajnoksággal, most is látszik, hogy túljelentkezés van az Aston Martin-os bajnokságban, ez azt gondolom, hogy nagy dolog Magyarországon. Ami szintén tetszett, hogy amikor láttátok, hogy nincs megfelelő igény az F1-re, akkor nem indítottátok el potyára 7-8 emberrel, hanem inkább a GT-re koncentráltatok és azóta már szereztetek is 2 szponzort. Egyelőre nagyon jónak tűnik az irány, mivel megtaláltátok, hogy mire van igénye az embereknek, remélhetőleg a létszám megmarad a szezon végéig.
Egy javaslatom van: jó ötlet a tesztfutam és szükség is van rá a szezon előtt, de legközelebb a 2-ből legalább az egyik ne ugyanazon a pályán legyen, mint az első verseny, mert aki mindkettőn részt vesz, picit be fog fásulni, mert 3-4 hete ugyanazon a pályán gyakorol.

Zolcsák Tamás lesz a csapattársad. Ismered őt, vagy ha nem, beszéltetek már? Esetleg teljesen idegenként álltok majd rajthoz a Vulka Engineering Racing Team csapattal?

A neve ismerős volt mikor összekerültünk, szerintem régebben versenyezhettünk már valamelyik magyar ligában. Beszéltünk természetesen, miattam még a csapatnevet is megváltoztatta, lekerült az elejéről a TLH (Team Lewis Hamilton), mivel én Ferrari drukker vagyok. Szerintem jól fogunk tudni együttműködni, bár még egy hotlaps replay-jel lógok neki. 😀 Még egyszer köszönöm, hogy megcsinálta a festést nekem is.

Az utolsó versenyt leszámítva (ami 70 perces lesz), minden futam időtartama 50 perc lesz, kétszeres gumikopással. Tesztelted már esetleg a gumit, hogy melyik mit bír? Mit gondolsz, a verseny időtartama és a gumikopás milyen hatással lesz a végkimenetelre, megkavarhatja a versenyzőket?

Én azt látom, hogy nagy hatása lesz, mivel 3-4 kör után is már jelentős gumikopás látszik (nálam), szóval kíváncsian várom, hogy sikerül-e egyáltalán egy 50 perces versenyt 1 kiállással végig csinálnom. Nem vagyok benne biztos, hogy a lágy gumit fel fogom tudni rakni a versenyen. A vasárnapi tesztfutamon nem fogok tudni részt venni, mert egybeesik az FSR szezonzáróval, de a szerdaira valószínűleg hazaérek. Ha tudok indulni, akkor ott tervezem jobban letesztelni a gumikat, mivel egyelőre még lövésem sincs arról, hogy Assetto-ban mennyit bírnak, és mikor jön el az a pont, amikor már nagy a teljesítmény vesztés (cliff).

Köszönöm szépen az interjút, és sok sikert kívánok az Aston Martin, valamint a visszamaradt FSR versenyekhez is.

Én köszönöm a lehetőséget, és sok sikert mindenkinek a bajnoksághoz!

Kuti Horváth Csaba

Üdvözöllek Csaba újra nálunk, a TCR bajnokság után. Ha jól tudom, akkor te se tegnap kezdted a szimulátorozást, tapasztalt, profi versenyzőnek számítasz, akinek a lábában benne van már jó pár kilométer. Mesélj kicsit magadról, mióta szimulátorozol, milyen ligákban fordultál meg eddig, milyen eredményeid vannak?

Üdvözöllek! Valóban, hanem tegnapelőtt. Pontosan emlékszem, mert olyan mintha tegnap lett volna. De valóban kezdek már én se mai gyerek lenni, 2011 óta léptem be én is a virtuális aszfaltkoptatás világába és köszönöm eme szavakat. Egy nagyon kis ligában kezdtem, de családias volt a hangulat. Az F1 Fair play ligában indult el a karrierem, de valahogy nem tudtam ráérezni a Formulára, viszont a zártkasztniban annál inkább kezdtem otthonosan mozogni. Legelső ilyen villanásom a DRF ligában volt, ahol a Nürburgringen automata váltóval ugyan, de billentyűzettel tudtam pole pozíciót szerezni. Sajnos sokáig nem örülhettem neki, mert az első kör végén pont a társam tett teljesen harcképtelenné. Azon kívül megjártam a PF1L ligát, ahol DTM-ben egyéni harmadik hely a legjobb eredményem, aminek különösen örültem, mert katasztrófálisan indult a szezonom. Jártam az Alfa Amore, majd később SBR ligában, ahol egy csapat összetett 3. hellyel büszkélkedhetem, valamint az RS ligában voltak kisebb-nagyobb sikertörténeteim és drámáim. Továbbá még az RRFL ligában versenyeztem sokáig. Legkedvesebb emlékem egy DTM-es sikerhez fűz, ahol Oscherslebenben egy verseny alatt sikerült a pole-t, a győzelmet és a leggyorsabb kört is megszereznem. Pedig már az első kanyarban úgy nézett ki, hogy kuka lesz ez a verseny, mert izgultam, hogy ilyen helyzetbe kerültem és elfékeztem az első kanyart, ami miatt lecsúsztam, és innentől a szemét kinyomtam a Mercedesemnek. A többit már előbb említettem.

Most, hogy tisztázódtak a csapat körüli nevek, és hivatalosan is a Withlock Racing csapattal fogtok indulni a bajnokságban, mesélj kicsit. Mik az egyéni és csapat célok? Juhász Krisztiánnal és Langbein Bertalannal beszéltetek erről?

Mi más, dominálni, tarolni. Győzelem vagy halál. Na de komolyra fordítva, még nem tudtam egyeztetni a fiúkkal, de biztos, hogy sikerre éhesek és nagyon motiváltak, ezáltal ez egy új formáció számomra is, hiszen Bertalannal már volt dolgom a pályán, aki számomra az egyik legkellemetlenebb ellenfél típus volt, hiszen rendkívül jól védekezik és tényleg csak kockáztatással képes az ember, mint az én bevetődős stílusom ahhoz, hogy legyen esély ellene. Szóval vagy kockáztat vagy egyszerűen űrtempóra vagy képes. Juhász Krisztiánnal kapcsolatban nincs tapasztalatom még, de a TCR-es idők alapján úgy vélem, hogy egy nagyon erős és jó csapattársat kaptam, úgyhogy nekem is úgy kell mennem, hogy jobb lábam a gázon bal meg a jobbon, ha fel akarom venni vele is a ritmust.

A hotlaps szerint nagyon szoros versenyekre számíthatunk, tizedek, századok fognak dönteni az időmérő edzésen. Milyennek látod az esélyeidet az eddigi tesztek alapján?

Minden pályán mások az esélyek, én úgy vélem, hiszen gyakran tapasztalni pályaspecialistákat, mint amilyen jó magam is vagyok. Paul Ricardot sose kedveltem és ez bizony sajnos az idő eredményemen is látszik, de amint módom van, folyamatosan keresem a lehető legjobb beállításokat. Szóval a tesztekből általában nem érdemes kiindulni, mert versenyen is történhet akármi. Mindenesetre a 3. helytől lefele valóban bárki bárhol végezhet és engem ez különösen felpörget hiszen imádom a kihívásokat. Főleg a kocsi mellett táncolóst.

Indultál a nyári TCR bajnokságban is, ahol 20 perces sprint futamok voltak. Az Aston Martin GTE bajnokságban az utolsó versenyt leszámítva (ami 70 perces), minden futam időtartama 50 perc lesz, kétszeres gumikopással. Tesztelted már esetleg a gumit, hogy melyik mit bír? Mit gondolsz, a verseny időtartama és a gumikopás milyen hatással lesz a végkimenetelre, megkavarhatja a versenyzőket?

Teljesen más gondolkodásvilágot fog igényelni. Egy TCR-ben volt egy keverék a benzint meg tesztek alatt ki tudta kalkulálni az ember, azt belepattintotta, azt menjél öcsém, csak arra kellett koncentrálnod, hogy minél több emberen lépjél át, vagy tartsd az adott pozíciódat. Még nem sokat tudtam a gumikat tesztelni, de kulcskérdés lesz mivel többféle keverék is rendelkezésre áll és ez is egy újabb taktikai lehetőség, hogy mennyit bír a lágy, mennyit a közepes és mindezek mellé érdemes az üzemanyag mennyiségre is figyelmet fordítani. Érdemes megvizsgálni, hogy a teli tank kibírja-e a versenytávot, hiszen így csak a kerékcserére kell pl. figyelmet szentelni, mert ebben a játékban, aki tapasztaltabb játékos az tudja, hogy a tankolás rengeteg időt szokott felemészteni.

4 hónapnyi kemény küzdelmek várnak a pilótákra és rád is. Mit gondolsz, mennyire lesz megerőltető a következő 4 hónap? Hajtasz a bajnoki címre, vagy elsősorban a jó hangulat és a kikapcsolódás a cél?

Bármilyen meglepő, nem árt ha az embernek van egy minimális fizikai edzettsége is egy ilyen versenyhez, hiszen a sok apró mozdulat is hosszú idő után fárasztó tud lenni. Nemrég voltam túl egy két órás futamon egy LMP2-es autóval, azért úgy érzem, hogy nekem személy szerint nem ez fog különösebb problémát okozni. Sokkal inkább a monotonitás és kontsansságon lesz a hangsúly és egy tuti taktikán.

A vártnál is többen jelentkeztek a bajnokságra, így kénytelenek voltunk meghirdetni tesztpilótai helyeket is. Mi a véleményed a létszámról, illetve szerinted milyen úton halad a liga, javasolnál-e változtatásokat pár dologgal kapcsolatban?

Szerintem azt hiszik, X-faktor válogató lesz. Aztán meglátjuk, ki kinek húzza el a nótáját. Olvastam az ezzel kapcsolatos szabályozásokat, amiket én meglepő módon teljesen korrektnek tartok. Szerintem ha már endusabb irányba vettük, a dolgot a közeljövőben ki lehetne próbálni például a repülő rajtot. A fentebb említett futamon úgy volt és fantasztikus élmény volt annak ellenére, hogy én híresen jól tudok állórajtból előre törni. Azzal, hogy jönnek támogatók is a ligához szerintem egyértelmű, hogy a liga jó úton halad. Annyi javaslatom lenne még, hogy Bracsók csak boxnak háttal állva rajtolhat egy körhátrányból. De viccet félre téve, a büntetésekbe egy kicsit több fokozatosság és következetességet várok el. Teszem azt, hogy akivel nem volt probléma eddig, lehetne figyelmeztetés kezdetben – persze nem olyan esetekről beszélek, hogy mindjárt öt embert kiüt a rajtnál, mert arra sajnos nincs mentség.

Köszönöm az interjút, sok sikert kívánok a versenyeken.

Nagyon köszönöm én is a figyelmet, sikeres ligavezetést és versenyeket.

Bartha Márk

Üdvözöllek újra itt, az Aston Martin GTE bajnokságban. Mielőtt rátérnénk az új bajnokságra, kanyarodjunk kicsit vissza az előző, nyári TCR-es versenyekhez, ugyanis sajnos elmaradt az azzal kapcsolatos interjú. A TCR bajnokságban Te kaptad a Fair Play díjat, ugyanis minden futamon részt vettél, sok mindenben segítetted a liga fejődését, és a versenyeken is korrekt voltál. Milyen volt számodra a TCR bajnokság, mennyire vagy elégedett az ott elért 6. hellyel?

Üdvözlök mindenkit! Az előző szezon egy elég érdekes, felemás érzelmek és emlékek vannak bennem, ugyanis sokszor mások hibájából estem hátra vagy estem ki, de párszor én is hibáztam, és szezon végére leeresztettem. Meglepődtem hogy az utolsó futamon még csatában voltam a 3. helyért összetettben, aztán nem volt meg az utolsó futamon a tempó, és két versenyzővel folyamatosan gondok akadtak, ami úgyszint nem jött jól. A végén a fair play díjon meglepődtem, de nagyon örülök neki, büszkeséggel tölt el!

Az Aston Martin GTE bajnokságban is indulsz, a Bartha Motorsport csapattal. A névből ítélve, mint csapatfőnök, mit gondolsz, milyen teljesítményt fog nyújtani a csapat?

Ezzel a csapatnévvel már 6 éve indulok különböző szériákban és ligákban, kisebb nagyobb sikerekkel, így az eddigi csapattörténelemmel elégedett vagyok, bízom benne, hogy a jó eredmények gyarapodnak, és sikerül fejlődnünk a szezon során.

Eke Péter lesz a csapattársad, akit már ismerhetsz a TCR bajnokságból. Vannak kitűzött célok a bajnokságban, beszéltetek már róla?

Kitűzött cél a minél jobb eredmények, stabilan erős pontszerzések, és hogy Peti fejlődhessen. Petit már nem csak a TCR-ből ismerem, Rallycrossban is mentünk már egymás ellen, és akkor egész jó kapcsolatot alakítottunk ki, amely alapján most bátran merek az ő csapattársaként indulni.

TCR-hez képest más kategóriát képvisel az Aston Martin, és a versenyek is mások lesznek, ugyanis itt nem sprint, hanem 50 perces futamok lesznek, kétszeres gumikopással. Mit gondolsz, mennyire lesz hatással a mezőnyre a hosszabb, 50 perces időtartam, valamint a nagyobb gumikopás?

Ez egy nehéz kérdés. Így a rövid tesztfutamok után, véleményem szerint megmaradtak a TCR-ből ismert lökdösődések, amik nem jók a GT szériákban, így ezeket majd ki kell küszöbölni, de bízom benne hogy ez gyorsan fog menni. Fárasztó lehet annak aki nem teljesített még hosszú futamokat csak sprint futamokat, de meg lehet szokni, én például régebben nagyon élveztem! Várom már! Taktika, hosszú verseny, menni fog a matek mindenkinél.

Augusztusban még úgy volt, hogy rFactor 2-vel is indít a liga egy F1-es bajnokságot (amire Te is jelentkeztél), azonban sajnos érdeklődés hiányában visszavonták a bajnokságot és inkább az Aston Martinra koncentrálnak. Ha jól tudom, Te jobban szereted az Assetto Corsa-t. Milyen érzéseket váltott ki belőled, hogy nem lesz rFactor 2 Formula bajnokság? Gondolom biztos felzaklatott és volt pár álmatlan éjszakád .

Kicsit sajnálom, bár nem vagyok oda az rFactor 2-ért, de jó lett volna 7 év után újra formula autóval versenyezni. 10 éve voltam bajnok formula autóval, kicsit ‘nosztalgia’ lett volna számomra. Már a csapat is megvolt, csapattárs is, a festéssel is megvoltunk, de sajnos nem jött össze, így maradt az Assetto és egyenlőre a kasztnis kocsik.

Egyre többen ismerik meg az áprilisban alakult Sim Racing Company-t, amelynek fejlődéséhez Te is nagyban hozzájárulsz. Ha van építő jellegű kritikád, kérlek, ne tartsd magadban. Mi az, amit bevezetnél, esetleg amin változtatnál, valamint mi az, amit jónak tartasz a ligában?

Az ilyen jellegű kritikákat inkább Danival beszélem meg, illetve észrevételeimet neki mondom el, amiket át szoktunk beszélni, ami felettébb pozitív, és jó képet mutat a vezetőségről, hogy hajlandóak a versenyzőket meghallgatni. Ez nagyon pozitív!

Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kívánok a bajnokságban.

Én köszönöm a lehetőséget, és mindenkinek sikeres szezont kívánok!